4. rész: A Holdköves Gyűrű
Vacsora közben a táltos a szüleiről kezdte Danit kérdezgetni.
- Nem ismertem őket – felelte a fiú, s tekintete a kihunyó lángokba révedt. – Éppen húsz esztendeje lesz, hogy nyár derekán favágók rám találtak az erdőben. Úgy mesélik, csont és bőr voltam, kócos és mosdatlan. Hónapok óta kóborolhattam már akkor a vadonban. A favágók megszántak, felneveltek, s mert Dániel napján leltek rám, ezt a nevet adták nekem. Sosem derült ki, kik voltak a szüleim.
- Te magad nem emlékszel azokra az időkre? – kérdezte a táltos.
Dani megrázta a fejét.
- Aprócska voltam még, épp csak lábra álltam. De álmomban néha pompás ruhába öltözött férfiakat és nőket látok. Körülvesznek, mosolyognak, szeretettel simogatnak. Nem tudom, káprázat ez csupán, vagy elfeledett emlékeim kísértenek.
Mikor Dani elhallgatott, Taréjos előmerészkedett a fűzfa lombjának védelméből és visszatelepedett a legény vállára. Valamit suttogott Dani fülébe, s ő biccentett rá.
- Azt kérdi Taréjos, a csillagot keresed-e, mely múlt hónapban az égből idepottyant?
Felkapta fejét a táltos ezekre a szavakra, s rögtön kifaggatta Danit, mit is láttak pontosan. Mikor a fiú elmesélte a búzamezőről feltörő csodás fényt, a fehér paripa lelkesen felkiáltott.
- A jószerencse sodort téged az utamba, legény! Amit láttál, nem lehetett más, mint a Holdköves Gyűrű!
Most, hogy így elszólta magát, a táltos sem titkolódzhatott tovább. Elmesélte, hogyan hullott le a tündérek kincse egy gonosz manó ármánykodása miatt a földi világba.
- Tudnod kell, legény, hogy a gyűrű csak akkor áraszt fényt, ha rásüt a telihold. Magad is láttad, most mégis hiába meresztjük a szemünk. Tán egy kő, vagy egy göröngy eltakarja, nem tudom. Márpedig a hold már fogyásnak indult. Ha ma éjszaka sem járok sikerrel, várnom kell egy hónapot, míg a hold újra megtelik.
- Egy hónap múlva már végzünk az aratással – mondta eltöprengve Dani. – Könnyen lehet, hogy kaszálás közben előkerül az a gyűrű.
- Éppen ettől félek – bólogatott a táltos. – Ha a Holdköves Gyűrű rossz kezekbe kerül, főként pedig, ha maga Zsarátnok kaparintja meg, Tündérországra és az egész világra kínkeserves idők jönnek. Így hát nincs vesztegetni való időnk.
A ló, miközben ezt mondta, átlépett a tűz felett, s már indult volna befelé a búzába.
- Várj csak! – kiáltott rá Dani. – Ide hallgass, paripa! Egyet mondok, kettő lesz belőle! Maradj még egy órácskát itt a tűz mellett, hátha eközben az én madaram megleli neked a gyűrűt! Ha sikerrel jár, a világnak is jobb lesz, s a búzánk is megmenekül.
- Talán annyit még várhatok – egyezett bele a táltos a dologba.
Dani a tenyerébe ültette Taréjost, és elmagyarázta neki, mi a teendője.
- Repülj, galambom, körözz a búza felett, s ha bármi kis fényt látsz pislákolni, vizsgáld meg a forrását! Azt a gyűrűt pirkadatig mindenképp meg kell találnunk!
Megértette Taréjos a feladatot, felröppent az égbe, s beléveszett a sötétségbe. Amíg távol járt, Dani azt kérdezte a táltostól:
- Mondd csak, paripa! Ha ennyire fontos az a gyűrű, hogyan lehetséges, hogy csak egymagad kutatsz utána?
- Hatalmas a világ, száz testvérem százfelé keresi a nyomokat. Én azért éppen ide jöttem, mert eljutott hozzánk a hullócsillag híre. Szarkák fecsegtek róla, kik Tündérországba látogattak. Tudod, legény, a madaraknak átjárásuk van az égi és a földi világ között.
- Hát te is megérted a madarak beszédét? – álmélkodott a fiú.
- Én ugyan nem, de a tündérek épp úgy beszélgetnek az állatokkal, ahogy te is. Sok mindenben hasonlítasz rájuk, Lüke Dani!
A ló aprókat horkantott, ami kacagásnak is beillett, majd hirtelen elhallgatott. Taréjos visszatért, s üres volt a csőre.
- Annyi fény sincs a kalászok között, mint a gyertya lángja – mondta szomorkásan a galamb.
- Ne búsulj! – vigasztalta Dani. Van még időnk, nem telt még le az óra! Ha az égből nem leltük meg a gyűrűt, megtaláljuk majd innen a földről! Repülj, Taréjos, hívd ide hamar Bozontot és Micót!
Hazarepült a galamb, megcsipkedte Bozont fülét, aki felcsaholta a körtefán szunnyadó kandúrt. Nem beszélték a másik nyelvét, mégis jól értették egymást. Nyomban tudták, hogy a gazdának szüksége van rájuk. Fertály óra sem telt el, s a puli és a macska ott ültek Dani lába előtt.
A fiú nekik is elmondta, mit keressenek.
- Bozont, neked a híres szimatodban bízom! Micó, te pedig az éjjellátó szemed vedd elő! Járjátok be a búzatáblát, de óvatosan! Nagyobb kárt, mint ami van, már ne okozzatok!
Elfutott a két hűséges állat, bevették magukat a búzába. Amíg távol jártak, a táltos Bibi hercegnőről mesélt. Olyan gyönyörűnek, olyan áldott jószívűnek festette le a tündért, hogy Dani ismeretlenül is belészeretett. Reggelig is ábrándozott volna a fiú a világszép tündérlányról, de előtűnt a sötétségből Bozont és Micó. Ők is dolguk végezetlen kullogtak vissza, akárcsak Taréjos.
- Mindenfelé szimatoltam, mégsem éreztem idegen szagot – morogta Bozont.
- Túl nagy a tábla, nem járhatjuk be magunk az egészet – miákolt Micó. – Egy egész sereg kellene ide…
A kandúr szavaitól felderült Dani arca.
- Hisz van nekünk seregünk, s téged teszlek meg, Micó, tábornoknak! Eredj, kedves cicám, s tereld ide az összes egeret, ki a házunk körül tanyázik!
Hazaszaladt a kandúr, s kiadta a parancsot az egereknek. Dehogy mertek azok ellenkezni! Szedték a lábukat, ahogy bírták. A holdfényben hullámzani látszott az út, ahogyan az egér ármádia közeledett.
- Remélem, ők sikerrel járnak végre, te legény! – morgott a táltos. – Közeledik a hajnal, még a végén fel kell, hogy perzseljem az egész búzaföldet!
Ezt aztán végképp nem akarta Dani. Még egy szál kolbászt is felajánlott az egereknek, csak találják meg a Holdköves Gyűrűt. Nem tudni, a jutalom tette-e meg a hatását, vagy Micó haragjától tartottak inkább a kis cincogók, mindenesetre buzgón nekiláttak a kutakodásnak. Az összes kalász ringott, hajladozott, mintha szél fodrozta volna a búzamezőt. Gyorsan múltak a percek, régen eltelt már az óra, amennyi türelmet a táltos megígért. A hold kimért útján elérte a Kopaszhegy csúcsát, s kezdett a hegy mögé ereszkedni.
- Nem várhatok tovább – döntötte el a táltos. – Hívd ki, legény, a búzából az egereidet, mert megpörkölődik a bundájuk!
Alighogy a paripa ezt kimondta, vakító fénysugár gyúlt a búzatábla közepén. A fény megindult, s egyre közeledett. A kalászok közül egy apró egérke futott elő, kinek szájában fenségesen ragyogott a Holdköves Gyűrű. A kisegér Dani lába elé helyezte a nehéz terhet, majd lihegve elmesélte, hogyan talált rá egy ürgelyuk mélyén a csodálatos kincsre.
Összecsődült közben a többi kisegér is, és izgatottan várták a jutalmat. Dani szépen megköszönte mindegyiküknek a segítséget, s a kolbászra is újabb ígéretet tett. Mikor az egerek szétszéledtek, a fiú felvette a földről a gyűrűt. Megtörölgette az inge szélében, s a táltos felé nyújtotta.
- Tessék, paripa, vidd el a tündéreknek, én megtettem, ami tőlem tellett.
A táltos Dani kezéhez hajolt, fogával nyúlt a gyűrű felé, de hirtelen felszegte a fejét, s azt felelte:
- Meggondoltam a dolgot, Lüke Dani! Jóravaló legény vagy te, mindenki úgy jár jobban, ha te magad adod át a Holdköves Gyűrűt Bibi hercegnőnek!
- Én? – csodálkozott a fiú. – Hogyan vihetném vissza én a gyűrűt? Hisz el sem találok Tündérországba!
- Ne menj te sehová, csak őrizd meg a kincset! Jobban vigyázz rá, mint szemed világára! Hamarosan maga a hercegnő fog felkeresni téged.
Ennyit mondott a táltos, azzal hirtelen megfordult, s elvágtatott az éjszakában.
3. rész: Az ördög paripája
4. rész: A Holdköves Gyűrű
Vacsora közben a táltos a szüleiről kezdte Danit kérdezgetni.
- Nem ismertem őket – felelte a fiú, s tekintete a kihunyó lángokba révedt. – Éppen húsz esztendeje lesz, hogy nyár derekán favágók rám találtak az erdőben. Úgy mesélik, csont és bőr voltam, kócos és mosdatlan. Hónapok óta kóborolhattam már akkor a vadonban. A favágók megszántak, felneveltek, s mert Dániel napján leltek rám, ezt a nevet adták nekem. Sosem derült ki, kik voltak a szüleim.
- Te magad nem emlékszel azokra az időkre? – kérdezte a táltos.
Dani megrázta a fejét.
- Aprócska voltam még, épp csak lábra álltam. De álmomban néha pompás ruhába öltözött férfiakat és nőket látok. Körülvesznek, mosolyognak, szeretettel simogatnak. Nem tudom, káprázat ez csupán, vagy elfeledett emlékeim kísértenek.
Mikor Dani elhallgatott, Taréjos előmerészkedett a fűzfa lombjának védelméből és visszatelepedett a legény vállára. Valamit suttogott Dani fülébe, s ő biccentett rá.
- Azt kérdi Taréjos, a csillagot keresed-e, mely múlt hónapban az égből idepottyant?
Felkapta fejét a táltos ezekre a szavakra, s rögtön kifaggatta Danit, mit is láttak pontosan. Mikor a fiú elmesélte a búzamezőről feltörő csodás fényt, a fehér paripa lelkesen felkiáltott.
- A jószerencse sodort téged az utamba, legény! Amit láttál, nem lehetett más, mint a Holdköves Gyűrű!
Most, hogy így elszólta magát, a táltos sem titkolódzhatott tovább. Elmesélte, hogyan hullott le a tündérek kincse egy gonosz manó ármánykodása miatt a földi világba.
- Tudnod kell, legény, hogy a gyűrű csak akkor áraszt fényt, ha rásüt a telihold. Magad is láttad, most mégis hiába meresztjük a szemünk. Tán egy kő, vagy egy göröngy eltakarja, nem tudom. Márpedig a hold már fogyásnak indult. Ha ma éjszaka sem járok sikerrel, várnom kell egy hónapot, míg a hold újra megtelik.
- Egy hónap múlva már végzünk az aratással – mondta eltöprengve Dani. – Könnyen lehet, hogy kaszálás közben előkerül az a gyűrű.
- Éppen ettől félek – bólogatott a táltos. – Ha a Holdköves Gyűrű rossz kezekbe kerül, főként pedig, ha maga Zsarátnok kaparintja meg, Tündérországra és az egész világra kínkeserves idők jönnek. Így hát nincs vesztegetni való időnk.
A ló, miközben ezt mondta, átlépett a tűz felett, s már indult volna befelé a búzába.
- Várj csak! – kiáltott rá Dani. – Ide hallgass, paripa! Egyet mondok, kettő lesz belőle! Maradj még egy órácskát itt a tűz mellett, hátha eközben az én madaram megleli neked a gyűrűt! Ha sikerrel jár, a világnak is jobb lesz, s a búzánk is megmenekül.
- Talán annyit még várhatok – egyezett bele a táltos a dologba.
Dani a tenyerébe ültette Taréjost, és elmagyarázta neki, mi a teendője.
- Repülj, galambom, körözz a búza felett, s ha bármi kis fényt látsz pislákolni, vizsgáld meg a forrását! Azt a gyűrűt pirkadatig mindenképp meg kell találnunk!
Megértette Taréjos a feladatot, felröppent az égbe, s beléveszett a sötétségbe. Amíg távol járt, Dani azt kérdezte a táltostól:
- Mondd csak, paripa! Ha ennyire fontos az a gyűrű, hogyan lehetséges, hogy csak egymagad kutatsz utána?
- Hatalmas a világ, száz testvérem százfelé keresi a nyomokat. Én azért éppen ide jöttem, mert eljutott hozzánk a hullócsillag híre. Szarkák fecsegtek róla, kik Tündérországba látogattak. Tudod, legény, a madaraknak átjárásuk van az égi és a földi világ között.
- Hát te is megérted a madarak beszédét? – álmélkodott a fiú.
- Én ugyan nem, de a tündérek épp úgy beszélgetnek az állatokkal, ahogy te is. Sok mindenben hasonlítasz rájuk, Lüke Dani!
A ló aprókat horkantott, ami kacagásnak is beillett, majd hirtelen elhallgatott. Taréjos visszatért, s üres volt a csőre.
- Annyi fény sincs a kalászok között, mint a gyertya lángja – mondta szomorkásan a galamb.
- Ne búsulj! – vigasztalta Dani. Van még időnk, nem telt még le az óra! Ha az égből nem leltük meg a gyűrűt, megtaláljuk majd innen a földről! Repülj, Taréjos, hívd ide hamar Bozontot és Micót!
Hazarepült a galamb, megcsipkedte Bozont fülét, aki felcsaholta a körtefán szunnyadó kandúrt. Nem beszélték a másik nyelvét, mégis jól értették egymást. Nyomban tudták, hogy a gazdának szüksége van rájuk. Fertály óra sem telt el, s a puli és a macska ott ültek Dani lába előtt.
A fiú nekik is elmondta, mit keressenek.
- Bozont, neked a híres szimatodban bízom! Micó, te pedig az éjjellátó szemed vedd elő! Járjátok be a búzatáblát, de óvatosan! Nagyobb kárt, mint ami van, már ne okozzatok!
Elfutott a két hűséges állat, bevették magukat a búzába. Amíg távol jártak, a táltos Bibi hercegnőről mesélt. Olyan gyönyörűnek, olyan áldott jószívűnek festette le a tündért, hogy Dani ismeretlenül is belészeretett. Reggelig is ábrándozott volna a fiú a világszép tündérlányról, de előtűnt a sötétségből Bozont és Micó. Ők is dolguk végezetlen kullogtak vissza, akárcsak Taréjos.
- Mindenfelé szimatoltam, mégsem éreztem idegen szagot – morogta Bozont.
- Túl nagy a tábla, nem járhatjuk be magunk az egészet – miákolt Micó. – Egy egész sereg kellene ide…
A kandúr szavaitól felderült Dani arca.
- Hisz van nekünk seregünk, s téged teszlek meg, Micó, tábornoknak! Eredj, kedves cicám, s tereld ide az összes egeret, ki a házunk körül tanyázik!
Hazaszaladt a kandúr, s kiadta a parancsot az egereknek. Dehogy mertek azok ellenkezni! Szedték a lábukat, ahogy bírták. A holdfényben hullámzani látszott az út, ahogyan az egér ármádia közeledett.
- Remélem, ők sikerrel járnak végre, te legény! – morgott a táltos. – Közeledik a hajnal, még a végén fel kell, hogy perzseljem az egész búzaföldet!
Ezt aztán végképp nem akarta Dani. Még egy szál kolbászt is felajánlott az egereknek, csak találják meg a Holdköves Gyűrűt. Nem tudni, a jutalom tette-e meg a hatását, vagy Micó haragjától tartottak inkább a kis cincogók, mindenesetre buzgón nekiláttak a kutakodásnak. Az összes kalász ringott, hajladozott, mintha szél fodrozta volna a búzamezőt. Gyorsan múltak a percek, régen eltelt már az óra, amennyi türelmet a táltos megígért. A hold kimért útján elérte a Kopaszhegy csúcsát, s kezdett a hegy mögé ereszkedni.
- Nem várhatok tovább – döntötte el a táltos. – Hívd ki, legény, a búzából az egereidet, mert megpörkölődik a bundájuk!
Alighogy a paripa ezt kimondta, vakító fénysugár gyúlt a búzatábla közepén. A fény megindult, s egyre közeledett. A kalászok közül egy apró egérke futott elő, kinek szájában fenségesen ragyogott a Holdköves Gyűrű. A kisegér Dani lába elé helyezte a nehéz terhet, majd lihegve elmesélte, hogyan talált rá egy ürgelyuk mélyén a csodálatos kincsre.
Összecsődült közben a többi kisegér is, és izgatottan várták a jutalmat. Dani szépen megköszönte mindegyiküknek a segítséget, s a kolbászra is újabb ígéretet tett. Mikor az egerek szétszéledtek, a fiú felvette a földről a gyűrűt. Megtörölgette az inge szélében, s a táltos felé nyújtotta.
- Tessék, paripa, vidd el a tündéreknek, én megtettem, ami tőlem tellett.
A táltos Dani kezéhez hajolt, fogával nyúlt a gyűrű felé, de hirtelen felszegte a fejét, s azt felelte:
- Meggondoltam a dolgot, Lüke Dani! Jóravaló legény vagy te, mindenki úgy jár jobban, ha te magad adod át a Holdköves Gyűrűt Bibi hercegnőnek!
- Én? – csodálkozott a fiú. – Hogyan vihetném vissza én a gyűrűt? Hisz el sem találok Tündérországba!
- Ne menj te sehová, csak őrizd meg a kincset! Jobban vigyázz rá, mint szemed világára! Hamarosan maga a hercegnő fog felkeresni téged.
Ennyit mondott a táltos, azzal hirtelen megfordult, s elvágtatott az éjszakában.
5. rész: Zsarátnok
vissza az elejére
