Amikor a nyulak dalra fakadtak
Történet Dorothea Leising: Manézs Mesék című könyvéből
Bonifác a Kronenberg cirkusz bohóca volt. Már apja, nagyapja, sőt a nagyapjának a nagyapja is ebben a cirkuszban mulattatta a közönséget. A szereplők változtak, de a műsorszám és a piros orr öröklődött.
Bonifác szerette a munkáját, cseppet sem bánta, hogy kevesebb tapsot kap, mint mondjuk a három Rolly, a levegő akrobatái. Az ő műsorszámánál nem a taps, hanem a nevetés volt a siker fokmérője.
Hosszú éveken át felhőtlen volt Bonifác élete, mígnem egy szép napon megérkezett a társulatba Morilló, a bűvész és illuzionista. Önmagában még ez sem lett volna baj, de ott volt vele Miranda, a szépséges segítő.
Morilló műsorszáma szokványosan indult. Nyulakat húzott elő egy cilinderből, a zsebkendőjét galambbá, a pálcáját virágcsokorrá változtatta. Ez alatt Miranda icipici flitteres ruhában fel-alá sétált a porondon. Időnként a bűvész kezébe adta a szükséges kelléket, máskor meggyújtott, vagy eloltott egy gyertyát, s mindeközben szünet nélkül mosolygott.
A szám közepén a lány belefeküdt egy ládába, és Morilló egy éles fűrésszel középen kettévágta. A fejét a porond egyik oldalára tolta, a lábát a másikra. Miranda gyakorlott segítő volt, és bár biztosan kellemetlenül érezte magát, ilyenkor sem múlt el arcáról a mosoly. Talán még azután is mosolygott, mikor Morilló mindkét darabját letakarta egy-egy vörös lepellel.
A kupolában jó előre felfüggesztettek egy hatalmas papírgömböt, melyhez a földről vékony zsinór vezetett. Morilló odatartotta a gyertya lángját, és a zsinór pár másodperc alatt szikrázva végigégett. A papírgömb kipukkadt, arany konfetti zuhogott a porondra, s a gömb helyén ott függeszkedett egy kötélen Miranda. Morilló akkor lerántotta a lepleket a ládákról, s mindenki láthatta, hogy azok üresek. Mirandát lassan, diadalmas zene kíséretében eresztették le a földre. Soha egy karcolás sem volt a testén.
Bonifác minden este megnézte a produkciót, és ámulattal töltötte el a varázslat. Sikerült rávennie a cukorka árus fiút, hogy a műsorszám idejére cseréljenek. Így, miközben Morilló varázsolt, Bonifác cukorkát dobált a gyerekeknek a porond széléről. Eközben egészen közelről tudta figyelni a bűvész minden mozdulatát, mégsem jött rá a titokra, hogyan kerül fel Miranda a papírgömbbe.
Eltelt két-három hét, és Bonifác azt vette magán észre, hogy már egyáltalán nem a csodás mutatvány érdekli. Már nem is Morilló kezét figyelte, a szeme egyfolytában Mirandán csüngött. Fülig szerelmes lett a lányba, és érzései ellen nem tehetett semmit.
Hogyan udvaroljon egy bohóc a gyönyörű lánynak, ha arcát majdnem egész nap torz maszk mögé kell rejtenie? A cirkusznak szüksége volt a bevételre, így reggeltől estig fogadták a látogatókat. A gyerekek megsimogathatták a nyuszikat, felülhettek a pónik hátára. És a bohócnak ott kellett közöttük csetleni, botlani, hogy még örömtelibb legyen a szórakozás.
Ha Bonifácnak kis szabadideje maradt, megpróbált Mirandával beszélgetni. Hívta őt ebédelni, sőt egyszer egy táncmulatságba is invitálta, de a lány mindannyiszor szelíden, de határozottan visszautasította.
- Most nem alkalmas, kedves Bonifác! Nagyon kimerült vagyok. Talán majd legközelebb!
Ahogy múlt az idő, Bonifác lelke egyre jobban háborgott. Ez a műsorszámán is megmutatkozott, a közönség egyre kevésbé nevetett a mókázásán. A fiú tisztában volt vele, hogy ez nem mehet így a végtelenségig. Hamarosan döntő lépésre szánta el magát. Szerelmes verset írt Mirandához, vásárolt egy rózsacsokrot, s a levelet az egyik virágra tűzte. Aznap este, mikor Morilló és Miranda fellépett, Bonifác belopódzott a lakókocsijukba, és a csokrot Miranda öltözőasztalára helyezte. Utána egész éjszaka álmatlanul forgolódott, szíve legmélyén még reménykedett, hogy szerelme végre viszonzásra talál.
Másnap korán reggel elindult, hogy kipuhatolja Miranda érzéseit. Útja a ketrecek mellett vezetett, ahol a nagyobb állatokat tartották. Ahogy Dromeda, a tevelány ketrecéhez ért, Bonifácnak földbe gyökeredzett a lába. A ketrec durva deszkapadlója tele volt szórva rózsaszirmokkal. Ennél kegyetlenebb választ a fiú nem is kaphatott volna. Miranda a tevével etette meg a virágcsokrot.
A fiú nem bírta kiheverni a csalódását. Úgy érezte, magyarázatot kell kapnia Mirandától. De hiába ügyeskedett, sohasem tudott vele kettesben maradni, hogy kérdőre vonhassa. A lány szántszándékkal kerülte őt. Egy ízben pedig Morilló vonta félre a bohócot, s fenyegető tekintettel azt sziszegte az arcába:
- Hagyd békén Mirandát, vagy velem gyűlik meg a bajod!
Bonifác lelkében a bánatot a harag váltotta fel. Elhatározta, hogy bosszút áll, amiért így kikosarazták. Az volt a terve, hogy tönkreteszi Morilló produkcióját. Ha majd mindig kifütyülik a nézők, egy idő után a bűvésznek el kell mennie a cirkusztól. Nyilván magával viszi majd Mirandát is. Pár év, és az egész ügy távoli emlék lesz csupán.
Így gondolkozott Bonifác, s hamarosan a tettek mezejére lépett. Nem esett nehezére apró gonoszságokat kieszelni. A műsor része volt, hogy időnként beszaladt a porondra, és ott valami csibészséget csinált. A tűznyelőt körbelocsolta egy vödör vízzel, biztos, ami biztos. Amíg a három Rolly a trapézon lengett, egy sündisznót helyezett a védőhálóba. A közönség mindig jókat derült ezeken a csínytevéseken. Bonifác most úgy döntött, változtat a műsoron.
Egyik este titokban benedvesítette a papírgömbhöz vezető gyújtózsinórt. Úgy tűnt, minden a terve szerint alakul, a zsinór nem kapott lángra. Ám Morilló könnyen kivágta magát. Egy kötélhágcsón, ami a Rolly testvéreknek volt odakészítve, fürgén felkapaszkodott a gömb közelébe. Ott elővette bűvészpálcáját, s egy suhintással szikrákat szórt a gömbre. Az szétdurrant, a nézők tapsoltak, a siker talán még nagyobb is volt, mint máskor.
A következő este Bonifác eltüntette a fűrészt. Morilló már készült kettévágni Mirandát, ám a fűrésznek hűlt helyét találta. Ismét a pálcáját hívta segítségül. Végighúzta a pálca hegyét a láda közepén, s az ugyanúgy két darabra vált, mintha elfűrészelte volna.
Bonifác már nem tudta, mitévő legyen. Ám egy délután, miközben tanácstalanul ténfergett a lakókocsik között, megpillantotta Mirandát, amint Petrovval kéz a kézben sétál. Most már megértette, miért nem nyerte el a lány kegyeit. Miranda Petrovot, a zenekar karmesterét szerette. És amikor erre rájött, a fiú olyan tervet eszelt ki, amellyel Morillót és Petrovot egyszerre leckéztetheti meg.
Morilló száma a műsor második felében, közvetlenül a szünet után kezdődött. Bűvészkellékeit már jó előre odakészítette a függöny mögé, a szünet alatt senki sem járt arra. Bonifác odasettenkedett, s elcsente a bűvészpálcát. Felvitte a zenekari páholyba, s az ott heverő karmesteri pálcával kicserélte. Petrov pálcáját helyezte vissza a kellékes asztalra.
Aznap este jó ideig csak Bonifác szórakozott Morilló műsorán. A bűvésznek semmi sem sikerült. A cilinderből nem hogy nyúl nem ugrott elő, de még egy egér sem. A zsebkendő sem változott galambbá, a többi mutatványról már ne is beszéljünk. Következett végül Miranda kettévágása. A fűrészelés rendben lezajlott, ezúttal nem kellett hozzá a pálca. A vörös leplek azonban nem voltak sehol. Mondanom sem kell, azokat is Bonifác dugta el.
Morilló azt találta ki, hogy a pálcájával füstöt varázsol, ami betakarja a ládákat. Összevissza csapkodott a pálcával a levegőben, ám abból akkora füstgomolyag sem jött elő, mint egy borsószem. Ez volt az a pont, amikor Morilló feladta. Leroskadt a porond közepére, és arcát a kezébe temette.
Petrov a zenekari páholyból figyelte a műsort. A produkciónak ezen a pontján hallgatott a zenekar, csak monoton dobpergés fokozta a hatást. Mikor Petrov észrevette, hogy baj van, felkapta a pálcát, és intett a zenészeknek. Egy tüzes dallamot kezdtek játszani, hogy a kudarcot feledtessék a nézőkkel. A karmester látványosan vezényelt, vadul lengette Morilló bűvészpálcáját. S váratlanul egészen különös, sőt elképesztő dolgok történtek.
A trombitákból vég nélkül hófehér nyulak ugrottak elő. A zenészek és a nézők zsebkendői kiröppentek a zsebekből, galambokká változtak, és felszálltak a sátor kupolájába. Ott megtelepedtek a köteleken a papírgömb körül.
A közönség füttykoncertje egyszeriben ovációba csapott át. Morilló felemelte a fejét, körülnézett, nem értette, mi történhetett. A porondot belepték a nyulak, felborították a bűvész asztalát, és a cilindert kezdték rágcsálni. Morilló a pálcájával próbálta őket elhessegetni. És akkor újabb elképesztő fordulat történt.
A nyulak meglátták, hogy a férfi egy karmesteri pálcával hadonászik. Megtorpantak, majd mindannyian a porond közepére vonultak, s félkörben leültek Morilló elé. A bűvész maga sem értette, mi történik, de a közönség tapsolt, így ő is tovább lengette a pálcát.
És akkor a nyulak elkezdtek énekelni. Azt nem mondanám, hogy a nyulaknak gyönyörű hangjuk van, inkább fülsértően sipítoznak. De száz nyúl közös éneklése az nem mindennapi élmény. Kis idő múlva a galambok is csatlakoztak. Leszálltak a porondra, jónéhány éppen Morilló vállára, feje búbjára telepedett. Mély búgó hangjukkal kellemesen kísérték a nyulak kórusát. A siker frenetikus volt, a közönség tombolt, Morilló pedig büszkén hajlongott.
Bonifác a porond szélén, a cukorkás zsúrkocsi mögött ácsorgott. Szörnyen dühöngött, hogy terve már megint visszafelé sült el. S ahogy ott bosszankodott, szeme a ládákra tévedt, melyekről mindenki megfeledkezett. Arra a két ládára, mely a porond két oldalán állt, s melyekből Miranda feje és lába most ernyedten lógott ki. Ezen az estén senki sem szabadította ki őt a fogságából.
Bonifác szívét összeszorította a jeges rémület. Azt soha nem akarta, hogy Mirandának bármi baja essék. Átgázolva mindenen ahhoz a ládához futott, amelyből a lány feje kandikált ki. Miranda arca sápadt volt, és végtelenül szomorú. Könnyes szemmel tekintett a bohócra, és azt suttogta:
- Bocsáss meg, Bonifác!
Aztán fáradtan lehunyta a szemét, s nem moccant többé.
- Petrov, segíts! – ordított Bonifác a zenekar felé. – Hozd a pálcát!
A karmester egyetlen merész ugrással a porondon termett. A bohóccal összetolták a ládákat, s Petrov a pálca hegyét végighúzta az illesztésen. Amint a láda egybeforrt, felnyitották, és Bonifác kiemelte Miranda ernyedt testét. Ölelte, simogatta, könnyeit hullatta rá, de hiába, a lány nem tért magához. Légzése egyre ritkább lett, arca egyre hófehérebb. Akkor Bonifác felállt, és Mirandát Petrov karjaiba helyezte.
- Könyörgök, barátom, mentsd meg! – mondta elfúló hangon.
Morilló időközben kiterelte a porondról az állatokat, s most lehajtott fővel állt a két szerelmes ifjú mögött.
- A pálca itt már nem segíthet – dörmögte, s neki is potyogtak a könnyei.
A nézők lélegzetüket visszafojtva ültek, minden szem a három férfira és a mozdulatlan leányra szegeződött. Petrov elhajította a pálcát, magához ölelte Mirandát, és száját a lány ajkára tapasztotta. Két hosszú perc telt el némaságban, senki nem mozdult. Akkor Petrov végre felemelte a fejét, s csodálatos módon Miranda arca ismét élettel teli, rózsaszín volt. Felpattantak a szemei, karjait kinyújtóztatta, s mélyet sóhajtott.
Mindenki zokogásba tört ki az örömtől. A nézők – mivel zsebkendőjük már nem volt – ingujjukkal, ruhájuk szélével törölgették a szemüket. Bonifác pedig egy gyertyával a zsinórhoz szaladt, meggyújtotta, s pár másodperc múlva arany konfetti lepte be az egész sátrat, a porondot és a nézőteret egyaránt.
Ez volt Morilló és Miranda utolsó közös fellépése. Másnap Petrov és a lány búcsút vettek a cirkusztól. Új életet akartak kezdeni, és úgy hallottam, ez végül sikerült is nekik. Összeházasodtak, Petrov egy óceánjáró zenekarának lett a vezetője, Miranda pedig ugyanott lett bárénekes.
Bonifác továbbra is bohóc maradt, de műsorszáma megváltozott. Soha senkivel nem gonoszkodott többé. Arcának egyik felét szomorúra, a másikat vidámra festette. Ettől a naptól kezdve produkciói éppen annyi könnycseppet csaltak ki a nézők szeméből, mint amennyi kacaj a torkukat elhagyta közben.
Bonifác sohasem felejtette el Mirandát. Ha emlékezni akart rá, csak elővett egy kis papírdarabot, amit mindig a szíve felett hordott. Miranda csúsztatta a kezébe az utolsó napon búcsúzkodás közben. Az a szerelmes vers volt az, amit ő maga írt, és ő adott korábban a lánynak. Miranda megőrizte a vallomást, s mielőtt visszaadta Bonifácnak, egyetlen szót ő is a papír hátuljára kanyarított:
„Köszönöm.”