Vendég írók oldala

Hová Tűnt Panni?

Írta és rajzolta: Dietz Annamária

Panni anya ölében

 

Panni hazajön,
Hátán a táska.
- Hogy vagy, kislányom?
Kérdi anyukája.

Panni szeme könnyes,
Ruhácskája sáros.
Szipogva azt mondja,
Gúnyolja a város.

Anyu átöltözteti,
Kimossa a ruháját.
Panni előveszi
közben a babáját.

 

 

 

Panni segít

 

Anyu a konyhában
sürög, forog, tekereg.
S hangosan receptet olvas:
- Most forrni egy kis vizet felteszek.

Panni bekukucskál az ajtó üvegén,
S figyeli anyut, milyen ételt főz.
Majd betoppan a konyhába:
- Én leszek a segítőd!

- Rendben, kis angyalom.
Kapsz máris egy szép kötényt.
Egy kicsit nagy, az igaz.
- Baj, ha a kötény kövér?

Panni nem haboz,
Veszi is fel a nagy kötényt.
S anyjával együtt hozzáfognak
Készíteni a süteményt.

 

 

Panni képzeli

 

- Anyu! Tudod mire gondoltam?
- Mire, édes bogaram?
- Arra, hogy én hercegnő vagyok,
És Meseországban lakom.

- S ott lakik egy nyuszi,
Kinek neve Puszi Nyuszi Gyuszi.
- Tyűha! Hosszú a neve.
- Bizony, s neki mindig vidám a kedve.

- S mit csinál Gyuszi?
- Tudod ő egy varázs nyuszi.
Ha azt mondom: Gyuszi, gyere ide!
Ő előttem terem ízibe.

 

 

Irány bevásárolni!

 
 

Végül a ruházathoz érnek.
- Anyu, az a ruha jól állna, nézd meg!
Parancsolt Panni az anyjára,
S rámutatott egy veres ruhára.

Jaj, drágám! Ez a ruha túl drága!
Nézd csak, milyen magas az ára.
Nem búsul túl sokáig Panni,
Jól  tudja, nem lehet mindent megvenni.

 

 

 

Hova tűnt Panni?

 

Csendes a ház.
- Hol van Panni?  A mindenit már!
Panni sehol sincsen.
- De majd én segítek!

Előlépett Panni bátyja,
Ki azt hiszi, ez az ő háza.
S azt gondolta, otthon
A húga ne bujkáljon!

Panni eközben egy ládában szunyókált,
Beleesett, miközben játék után turkált.
Onnan aztán nem tudott kimászni,
Az alváson kívül nem volt mit csinálni.

Anyu kétségbe esett,
Bátyja felmérgesedett.
Bementek Panni szobájába,
Hol Panni aludt a ládában.

Panni bátyja a ládát felborította,
S Panni kigurult sikongatva.
Édesanya megöleli  a hüppögő kislányt,
Átjárja a szeretet,
És egy könnycsepp az arcán
Végig pereg.


Ölelgeti, cirógatja,
De még mindig pityereg.
Kis fejében azt gondolja,
A házból többé ki nem megy! 

Anyu ölébe veszi
vigasztalásképpen. 
Szelíden megkérdezi:
 - Mi történt a héten? 


Panni elmeséli,
 hogyan gúnyolták az iskolában.
 S mondatát lezárja
 Egy hangos szipogással.


 Anyu átöleli,
 Letörli könnyeit.
- Majd nem gúnyolnak többet,
ha fityiszt mutatsz nekik!   

 



- Drága kicsi Pannikám!
  Te töröd fel a tojást!
 Panni azt kérdezi:
- Jó, de hová?


-Ide a tálba, bogaram!
Ebből lesz majd a süti!
S Panni anyja a tésztát
kerek formával szaggatja ki.

A nap végére
Kész is lett az édesség.
Panni boldogan és falánkul
majszolta a süteményt.

 

 

- S van nekem egy nagy váram,
Meseországban ez a házam.
Mivel én hercegnő vagyok,
Fenn a toronyban lakom.

- S Gyuszi hol lakik?
Ugye, nem kinn a hidegben fázik?
- Nem, Anyu! Ott él a pince felett,
A többi nyuszi mellett!

Mert Gyuszinak van nagy családja,
Soha nem unatkozik magában.
- Nagyon szép, amit elképzeltél,
De most jó lenne, ha lefeküdnél.

 

 

 

 

Baljós szavak jönnek a konyhából,
Panni anyja kikelt magából:
- Nincs tojás! Ha! Liszt sincs!
 Ez nem igaz! Tej sincs!

- Hát mennem kell bevásárolni!
- Én is szeretnék menni!
Ugrott elő Panni.
- Jó! Úgyis kell neked ruhát venni.

Panni hozza máris kis kosarát,
Másik kezében meg a babáját.
- Indulhatunk, Bogaram?
- Ne vigyem a kosarad?

Bemennek az áruházba,
Egy zacskó liszt csúszik a kosárba.
Aztán a mélyhűtöttekhez,
S a joghurtokhoz mennek.

 


 

 

I. Csep első kalandja

Írta és rajzolta: Dietz Annamária

Niki képet festett. Festés közben véletlenül lecsöppent egy nagy csepp a narancssárga festékből. Váratlanul megszólalt Niki édesanyja:

- Kicsim, gyere ebédelni!

Niki rögtön ment is az étkezőbe , mindent otthagyott. Miután Niki elment, nagy csend lett. Egyszer csak megmozdult a narancssárga pötty. Kinyitotta a szemét,keze és lába lett. Nagyot ásított, erre felébredt az ecset.

- Üdv a világban, Maszat!

- Helló! Nem vagyok maszat, oké? Hanem… hanem az a nevem, hogy Csep.

- Csep! Hát miért nem lepődök meg! Én Festő vagyok. Gyere, menjünk!

Csep próbált felállni, de odaszáradt. Végül Festő segítségével lejött a papírról, de ott maradt a nyoma. Ezért vissza kellett, hogy térjen Niki érkezése előtt.

Festő megmosakodott a vízben. Eközben Csep maszatolt magának egy kisszoknyát.

- Milyen a szoknyám? – kérdezte Csep. - Szerintem jól áll, csak vicces.

Ekkor odakinn megszólalt Niki:

- Nagyon finom volt az ebéd, de most megyek folytatni a képet.

Ijedtében Csep megcsúszott, és leesett az asztal széléről. Szerencsére sikerült megkapaszkodnia az asztal lábában.



- Segítség!!!

Ekkor meghallották Niki mamáját:

- Kicsim, maradj még a desszertig!

- Hát jó! Rendben – sóhajtott Niki.

Festő gyorsan kerített egy madzagot az íróasztal fiókjából.

- Ezt fogd meg! – mondta, és kihúzta Csepet.

- Húúú!!! Sietnünk kell, a gazdám mindjárt jön!  

- Jó! Akkor menjünk!

Csep már az elején észrevette, hogy Festő barna foltokat hagyott maga után. A foltok  a képről származtak, mégpedig a fa törzséről, amit Niki festett Festővel. - Várj! Mi lesz a barna foltokkal?- kérdezte Csep.

Mindketten törték a fejüket- Megvan!!! - kiáltott fel Festő.

- Mi?

- Te egy festék csepp vagy. Nem?

- De!

- Akkor te magadba tudod szívni a többi festéket.

- Igen! Ez az! – ujjongott Csep.

Csep úgy tett, ahogy Festő mondta.  Mikor kész lettek, visszamentek a helyükre. Nemsokára jött Niki. Befejezte a képet, és kitette a falra.

II. Csep és a játékok

Írta és rajzolta: Dietz Annamária

 

Csep jóformán egy hét óta a képhez tapadva figyelte az emberek viselkedését, mégis csak a nyolcadik napon látott először gyerekjátékot. A gyerekek szerettek a szobájukban játszani, és Csep érdeklődve nézte, ahogy a játékok szinte életre keltek a gyerekek kezében.

Amikor a gyerekek elmentek ebédelni, és a szoba kiürült, Csep lemászott a képről, hogy jobban szemügyre vehesse őket. Volt ott egy játékbaba, szőke, göndör hajú lányka volt, piros szoknyában és sárga blúzban. Csep először hozzá sietett, mert látta, hogy segítségre szorul. A baba feje le volt szakadva, és a földön feküdt tehetetlenül. Csep az első pillanatban félt tőle, mert távolról a baba embernek tűnt számára. Később viszont belátta, hogy túl pici még egy élő csecsemőnek is. Mégis félénken szólította meg a babát:

- Ki vagy te? És mi történt veled?

Bár néma csend honolt a szobában, alig lehetett hallani a lányka hangját:

- Panni vagyok, és leszakadt a fejem. Segítesz?

-Persze. Mit kell tennem? – kérdezte Csep.

-Ide kell hívnod Tűpárnát és Cérnácskát – szólt a szoba sarkából egy eddig számára ismeretlen hang.

-Ki szólt hozzám? – ijedt meg Csep.

-Smink a nevem, és Panni jó barátja vagyok. Festő már sokat beszélt rólad.

- Te ismered Festőt??

- Elég régóta. Tudod, mi nagyon hasonlóak vagyunk. Ő is és én is ecsettel és színekkel dolgozunk.



Miután megismerkedtek, Smink segített Csepnek visszavarni Panni fejét a helyére, és ráadásként kifestette Csep arcát, ahogy Panniét is szokta.

Ezek után Csep bölcsebben és boldogabban mászott vissza a képhez, és miközben álomba szenderült,   azon gondolkodott, hogy még mennyi kaland vár rá az emberek között.

vissza az elejére

 

 

 

 

 III. Csep és barátai

Írta és rajzolta: Dietz Annamária

 

Csep szomorú volt. Magányosnak érezte magát. Bár ott volt mellette Festő, de neki mindig akadt valami fontosabb dolga, és nem ért rá vele játszani.

Egyszer, amikor Festő látta Csepet szomorkodni, kigondolt valamit, és így szólt:
- Csep, gyere! Véget vetünk a magányodnak!
- Jó, de hogyan? – kérdezte Csep.
- Hát így! – mondta Festő és egy nagyot füttyentett.
Odakúszott hozzá a papír, a festékek és a víz.
- Na, most alkossunk! – szólt Festő és nekilátott pöttyöket festeni.
Sokáig alkotott, míg végül megszólalt:
- Hiányzik egy szín. Hol lehet?
Erre a felkiáltásra megérkezett a zöld.
- Bocsáss meg Festő! Én csak a szokásos délutáni szundításomat végeztem. Nem gondoltam, hogy szükséged lehet rám – szólt a zöld, és nagyon ásított.


Miután a zöld is itt volt, Festő befejezhette remekművét. Egy piros, egy kék, egy sárga és egy zöld színű pacát festett, és  Csep izgatottan figyelte, ahogy a színek lassan életre kelnek. Bámulatos volt, ahogy mind a három paca lassan kinyitotta a szemét… várjunk csak , hiszen Festő négy pacát festett! De, jajj, egy paca nem kelt életre! A kék mozdulatlanul feküdt a lapon. Mindenki elszomorodott, ám a kék pötty hirtelen megmozdult, és végül ő is kinyitotta a szemét. Festő ennek annyira megörült, hogy táncra perdült, és tánc közben a lábáról egy csöpp rózsaszín festék csöppent le a papírra. Nagyon pici volt, mégis életre kelt, és mint egy újszülött, rögtön odaszaladt ahhoz, akit először megpillantott.  A kiválasztott Csep volt, aki meglepődve ölelte át a rózsaszín csöppséget, és elnevezte Bíborkának.

A többi pötty, amikor felocsúdtak a csodálkozásból, elkezdtek összeismerkedni. Szép sorban bemutatkoztak egymásnak. Kezdte a sárga:

- Az én nevem Mézi.

- Én Mimóza vagyok – szólt a kék, és egy könnyet törölt le az arcáról.

- Én meg Hóbort! – kiáltotta vidáman zöld.

- Ne kiabálj már, mert megsüketülök! Piri vagyok. – ripakodott rá Hóbortra a piros pötty.
- Én meg Csep, és ő itt Bíborka. El sem hiszitek mennyire örülök, hogy itt vagytok! Ugye van kedvetek játszani?
Csep válaszra sem várva már részletezte is közös játékuk minden mozzanatát. A színes pacák lelkesen követték Csep minden utasítását. Hamarosan mindannyian belevetették magukat az önfeledt játékba. Észre sem vették, hogy időközben beesteledett.

A nap izgalmai mindenkit kimerítettek, hát szép lassan lefeküdtek aludni, ki ahol helyet talált magának. Csep szeretetteljesen lefektette Bíborkát Mimóza és Mézi mellé, majd ő is boldogan álomra hajtotta fejét.

 

 

 

 

 

vissza az elejére