Dietz Annamária: A masnis katona
A hétéves háború idején egy magyar katona hazaszökött a frontról a családját meglátogatni.
- Szia, papa! Hát, haza jöttél? – borult apja nyakába a katona kislánya.
- Sajnos csak rövid időre, mindjárt indulnom kell vissza a háborúba. De ne aggódj, nemsokára újra eljövök! – mondta a katona.
- Várj papa! Tessék! Ezt neked adom, hogy mindig eszedbe jussak, és szívből harcolj!- mondta a kislány az apukájának, és egy masnit rakott a hajába.
A katona alig hagyta el a falut, máris három huszár vágtatott elé.
- Itt van, Uram! Ő az a katona, aki megszökött a táborból! – jelentette parancsnokának az egyik huszár.
- Mégis mit jelentsen ez a kihágás, katona? Tudja, hogy… - a parancsnok szeme a masnira tévedt. - Mi az a hajában?
- A kislányomtól kaptam, egy masni.
- Áhh! Tehát a családjánál volt! Ezért egy heti zárka jár! – és a kis csapat elindult a katonai tábor felé.
A táborban sokan gúnyolódtak a masnis katonán:
- Ajaj! Nem tudtam, hogy lányok is jöhetnek háborúba! - Úgy néz ki, hogy egy katonával kevesebb fog csatába indulni... és így tovább.
De a katona közben mindig ezt gondolta magában: „Csak nevessetek, de nekem van a legnagyobb szerencsém, mert szerető családom van. Nem is tudják, mennyi erő van ebben a kis masniban.”
Eljött a csata napja. A masnis katona az első sorban vonult a harctérre. Megszólalt az ellenséges sereg hadvezére, maga a király:
- Azt hittem, méltó ellenfeleim lesznek, nem pedig piperkőc alakok! – nevetett gúnyosan, és a masnis katonára mutatott.
Szegény katona szégyenében pont olyan piros lett, mint a masnija.
- Én meg azt gondolom - vágott vissza a magyar sereg tábornoka -, te nem vagy méltó ellenfele ennek a seregnek. Csak nézd, mennyi katonánk van, akik még a királynál is gazdagabbak!
- Ugyan miért lennének gazdagabbak nálam, aki egy egész országot a magánénak tudhat? Miért lenne gazdagabb nálam több száz fegyveres paraszt, akiknek még rendes gúnyára sem futja? - harsogta az ellenséges hadvezér.
- Mert van valami, amit a magukénak tudhatnak, a családjuktól kapott önzetlen szeretet – kiáltott közbe a masnis katona. - Tudd meg, hogy ez a hadsereg olyan katonákból verbuválódott, akik a családjukért, hazájukért fognak ma itt tiszta szívvel harcolni!
Olyan szívszorítóan, meghatóan szónokolt a masnis katona, hogy azok a bajtársai, akik őt csúfolták, szégyenükben legszívesebben elszaladtak volna. Még a tábornok is tisztelettel nézett rá.
Tratatatata! – szólt a trombita és megkezdődött a csata! A hazai sereg minden egyes tagja, akár egy oroszlán kaszabolta az ellenséget. Estére meg is nyerték a csatát.
A masnis katona boldogan hazatért a családjához és így üdvözölte a kislányát:
- Győztünk, gyermekem! Csodát tett a masnid!
- Mégis milyen csodát? – kérdezte álmélkodva a kislány.
- A szereteted csodáját, ami akkora erőt és bátorságot adott mindannyiunknak, hogy el sem tudod képzelni! – súgta könnyes szemmel a katona, miközben átölelte feleségét és homlokon csókolta a lányát.