A Holdköves Gyűrű Utóhang
Utóhang
Bő egy esztendő múlva elérkezett Szidon és Bibi hercegnő esküvőjének a napja. Tündérország szokásainak megfelelően nyár végén, teliholdkor tartották a ceremóniát. Addigra a tündérkirály feloldotta a tilalmat, s az országban ismét megjelentek a különféle varázserejű lények. Manók és koboldok, varázslók és boszorkák jártak-keltek mindenfelé, a lakodalomba is sokan meghívót kaptak közülük.
Mikor leszállt az éj, a násznép kivonult a palota kertjébe, hogy a csokorhajítást közelről láthassa. Mást jelent Tündérországban ez a fogalom, mint nálunk, embereknél! Éjfélkor az ifjú házaspár végigsétált a kerten. Elhaladtak a rózsalugas mellett, bejárták a vérborbolya labirintusát, majd keresztülvágtak a liliomos pázsiton. Egy pillantást sem vetettek az aranyhalas tóra, sem pedig a zenélő szökőkútra, egyenesen a Feneketlen Kúthoz mentek.
Odaérve Bibi hercegnő a magasba tartotta a menyasszonyi csokrot. A telihold sugaraitól felragyogott ujján a Holdköves Gyűrű, s varázslatos fénye tündöklő köntösbe vonta a csokor virágait. Mikor a százféle virág már mind aranyszínben pompázott, Bibi hercegnő kecses mozdulattal a Feneketlen Kútba hajította a csokrot. Zuhanás közben a csokor szétbomlott, ezer apró sziromra és levélkére esett szét, s aranyosan csillogó esőként hullott a mélybe.
Idelenn a földön minden nyár végén hullócsillagok ezrei szelik ketté az égboltot. Akik látják, nem is sejtik, hogy a tündérek nászából származó, varázslatot hordozó virágok szirmai, levelei azok. Sok-sok fiatal pár áll ilyenkor egymást átölelve az éjszakában. Bámulják az eget, gyönyörködnek az elsuhanó fényekben, és közben a szívük megtelik szerelemmel.
Vége
