A Holdköves Gyűrű VI.
6. rész: Bibi hercegnő
Szélnél sebesebben elterjedt a faluban az éjszakai kaland híre. S ahogy terjedt, úgy színeződött is a történet. Pár órán belül mindenki tudni vélte, hogy Lüke Dani véres harcot vívott az ördöggel, s végül visszaküldte a kecskelábút a pokol fenekére. Vasárnap volt, és a plébános örömében odakinn a mezőn celebrálta a misét. Összegyűlt a falu apraja-nagyja, éppen csak az ünnepelt hős, Lüke Dani nem volt sehol. Ő bizony otthon maradt bezárkózva, nagy szomorúságában nem vágyott társaságra.
A mise vége felé, mikor a plébános az áldozati kelyhet eltörölgette, váratlanul egy tündöklő gömb ereszkedett le az égből. Akkora volt, hogy elnyelhette volna a mező szélén magasodó szénaboglyát a mellette álló szekérrel együtt. Ide-oda suhant a búzamező fölött, s amerre elhaladt, a letaposott kalászok mind kiegyenesedtek. Nem telt el egy miatyánkra való idő, s a búza olyan jókedvűen hajladozott a szélben, mintha az elmúlt napok szörnyűségei meg se történtek volna.
Mikor a fénylő gömb a munkáját bevégezte, a falu felé vette az útját, s a nép megbabonázva követte. A csodás földöntúli jelenség végiglibegett a főutcán, és éppen Lüke Dani portáján, az udvar közepén állt meg. A kíváncsi tömeg a kerítésen túlról, tisztes távolból figyelte, mi következik.
Először csak annyi történt, hogy Bozont kutya körbefutotta a gömböt, minden irányból megszaglászta, aztán berohant a házba.
- Gyere gazdám, ne késlekedj! – csaholta. – Most már bizonyosan a te tündérhercegnőd jött meg! Egy heti vacsorámat teszem rá, hogy nem tévedek!
Elő is bújt Dani hamarosan, egyik oldalán Bozont, másik oldalán Micó kísérte. A fiú szalmakalapot viselt a fején, hóna alatt pedig egy fehér kendővel letakart szakajtót hozott magával.
Megállt a gömb előtt, megemelte a kalapját, s íme, a gömb oldalán kirajzolódott egy díszesen faragott kapu. Ha már ott volt az a kapu, ki is tárult abban a minutában, s hófehér lovon kilovagolt rajta egy gyönyörűséges szőke leány. A lovat kantárszáron egy ősz öregember vezette, ki csillagokkal díszített sötét palástot viselt.
Dani azonnal felismerte, hogy a hófehér paripa ugyanaz a táltos, kivel az éjszaka volt dolga. A lovon ülő leány pedig erősen hasonlított arra a nőszemélyre, kinek képében Zsarátnok megjelent. A rossz emléktől Daninak összeszorult a szíve. Mikor azonban ennek a leánynak a szemébe tekintett, abból annyi kedvesség sugárzott vissza rá, hogy minden balsejtelme rögtön elpárolgott.
Azt azért Dani megtanulta már, hogy nem árt az óvatosság. Így, miután letérdelt, galambnyelven kurrogva szólította meg a leányt.
- Köszöntelek szerény hajlékomban szépséges tündérhercegnő!
A leány ugyanúgy galambnyelven felelt neki:
- Kelj fel, legény! Semmivel sem vagyok több nálad. Nem kell, hogy előttem megalázkodj!
Dani felegyenesedett, s az a boldog tudat járta át a lelkét, hogy immár csakugyan Bibi hercegnő áll előtte. Ebben nem is tévedett. A tündérkirály legkisebb leánya ült a táltos hátán, s Fondorfő, az agg varázsló kísérte.
A társalgás emberi nyelven folyt tovább, a falu népének nem kis örömére. Fondorfő volt, ki először megszólalt, s azt kérdezte Danitól:
- Mondd csak, legény, mitől van az a fura sebhely a lábadon?
- Zsarátnok mart meg kígyó képében. Szerencse, hogy a méreg, mit belém eresztett, nem küldött engem egyenesen a túlvilágra.
Bibi hercegnő, mikor ezt meghallotta, lehajolt, s odasúgta a varázslónak:
- Látod, Fondorfő, itt a bizonyíték, ő az csakugyan! Beszéli az állatok nyelvét, és nem fog rajta a kígyóméreg!
- Igen, igen – bólogatott az öregember. – De ez még nekem kevés. Néha az emberek között is akad egy-egy fura szerzet.
Akkor Bibi hercegnő Danihoz fordult:
- Bizonyára tudod, Lüke Dani, miért vagyunk itt. Úgy hallottam, becsülettel megőrizted a Holdköves Gyűrűt. Arra kérlek most, add át nekem!
- Átadnám, felséges Bibi hercegnő, de nincs nálam a gyűrű – felelte erre Dani.
A falu népe, ki eddig a lélegzetét is visszafojtva figyelt, egy emberként felhördült. A fiú szépen megvárta, míg mindenki elcsendesedik, akkor fejezte csak be a mondandóját.
- A gyűrű annál van, aki megtalálta, s ő fogja átadni fenségednek.
Ezzel Dani a földre helyezte a kalapját, s abból kiugrott egy szürke kisegér. Szájában cipelte a Holdköves Gyűrűt, éppen úgy, mint előző éjszaka. Szaladt vele a táltoshoz, s annak lába előtt büszkén a földre pottyantotta. Olyan mókás látvány volt, hogy kacagásban tört ki mindenki, aki látta.
- Ez bizony jó kis tréfa volt – mondta Fondorfő, mikor már meg bírt szólalni. – Csakhogy a gyűrűt valakinek fel kell húznia a hercegnő ujjára. Azt hiszem, ezt mégsem várhatjuk el egy parányi kisegértől.
Lüke Dani tett előre néhány óvatos lépést, nem volt biztos benne, hogy a varázsló őrá gondolt.
- Gyerünk, legény, ne kéresd magad! – súgta a táltos a fiú fülébe.
Erre már megemberelte magát Dani. Heves szívdobogással illesztette a gyűrűt Bibi hercegnő odanyújtott kezére. Egész testét forróság öntötte el, mikor a tündérleány puha bőrét megérintette. Lehajtotta szorosan a fejét, nehogy zavarát a hercegnő az arcáról leolvashassa.
Mikor a Holdköves Gyűrű a helyére került, Fondorfő egy degeszre tömött bőrzacskót vett elő a palástja alól, s Dani felé nyújtotta.
- Ebben a zacskóban ezer aranytallér van, Lüke Dani! Ezt kapod tőlünk jutalmul a szolgálataidért. Fogadd, el, becsülettel kiérdemelted!
Dani csak állt, nem nyúlt a zacskó után. Azt mondta végül csendesen:
- Nem kell nekem arany, sem más efféle jutalom.
A falubeliek, bár tudták, hogy Danitól bármi kitelik, ezt már mégsem hagyhatták, s elkezdtek kiabálni.
- Fogadd el, Lüke Dani! – rikoltotta a kovács. – Ha neked nem kell, osszad szét a szegények között!
- Fogadd el, édes fiam! – kontrázott rá a plébános is. – Ha neked nem kell, adományozd az egyház javára!
De Dani csak rázta a fejét, s eltolta magától a zacskót.
- Hát még ez sem elég bizonyíték? – súgta megint Bibi hercegnő Fondorfőnek. – Látod, hogy a szíve igazi tündérszív!
De Fondorfő csak hümmögött, s fennhangon azt kérdezte:
- Akkor mi a kívánságod, legény?
Dani csak erre várt. Maga elé tartotta a szakajtót, s lehúzta róla a kendőt. Mindenki láthatta, hogy a szakajtó közepében ott fekszik a halott Taréjos.
- Tudom, hogy az élet múlandó, s egyszer mindenki számára véget ér – mondta a fiú. – De a barátom életének fonalát az álnok Zsarátnok szelte ketté. Ha létezik varázserő, mely Taréjost az életbe visszahozhatja, akkor nem kérek mást, csak ezt az egyet. Taréjos életét a gyűrűért cserébe!
- Oh, bolondos ifjú! – sóhajtott Fondorfő. – Kétszáz esztendő alatt nem találkoztam egyetlen varázsigével sem, mely a halottat az életbe visszahozná. Kérj valami mást a lehetetlen helyett!
- Hát nincs remény? – jajdult fel Dani, és esdekelve Bibi hercegnőre pillantott.
A tündérlány lehajtotta a fejét, és így felelt:
- Varázslat itt nem segít. Sajnálom, de semmit sem tehetek érted.
Megtörten, remegő kézzel tartotta Dani a koporsóvá vált szakajtót. A tehetetlenség kínzó érzése egy forró könnycseppet gördített ki a szeme sarkából. Az első könnycsepp volt ez, mióta Lüke Dani az eszét tudta. Végigszánkázott a fiú sápadt arcán, s ráhullott Taréjos kihűlt testére.
Dani letette a földre a szakajtót, szemét törölgette, s bocsánatot kért gyengeségéért. Senki nem felelt neki. Bibi hercegnő és Fondorfő is feszülten figyelte a szakajtót. Dani is odapillantott, s elállt a szívverése. Taréjos olyan vidáman tollászkodott a kis fonott kosárkában, mintha épp most ébredt volna fel egy kiadós alvásból.
5. rész: Zsarátnok
6. rész: Bibi hercegnő
Szélnél sebesebben elterjedt a faluban az éjszakai kaland híre. S ahogy terjedt, úgy színeződött is a történet. Pár órán belül mindenki tudni vélte, hogy Lüke Dani véres harcot vívott az ördöggel, s végül visszaküldte a kecskelábút a pokol fenekére. Vasárnap volt, és a plébános örömében odakinn a mezőn celebrálta a misét. Összegyűlt a falu apraja-nagyja, éppen csak az ünnepelt hős, Lüke Dani nem volt sehol. Ő bizony otthon maradt bezárkózva, nagy szomorúságában nem vágyott társaságra.
A mise vége felé, mikor a plébános az áldozati kelyhet eltörölgette, váratlanul egy tündöklő gömb ereszkedett le az égből. Akkora volt, hogy elnyelhette volna a mező szélén magasodó szénaboglyát a mellette álló szekérrel együtt. Ide-oda suhant a búzatábla fölött, s amerre elhaladt, a letaposott kalászok mind kiegyenesedtek. Nem telt el egy miatyánkra való idő, s a búza olyan jókedvűen hajladozott a szélben, mintha az elmúlt napok szörnyűségei meg se történtek volna.
Mikor a fénylő gömb a munkáját bevégezte, a falu felé vette az útját, s a nép megbabonázva követte. A csodás földöntúli jelenség végiglibegett a főutcán, és éppen Lüke Dani portáján, az udvar közepén állt meg. A kíváncsi tömeg a kerítésen túlról, tisztes távolból figyelte, mi következik.
Először csak annyi történt, hogy Bozont kutya körbefutotta a gömböt, minden irányból megszaglászta, aztán berohant a házba.
- Gyere gazdám, ne késlekedj! – csaholta. – Most már bizonyosan a te tündérhercegnőd jött meg! Egy heti vacsorámat teszem rá, hogy nem tévedek!
Elő is bújt Dani hamarosan, egyik oldalán Bozont, másik oldalán Micó kísérte. A fiú szalmakalapot viselt a fején, hóna alatt pedig egy fehér kendővel letakart szakajtót hozott magával.
Megállt a gömb előtt, megemelte a kalapját, s íme, a gömb oldalán kirajzolódott egy díszesen faragott kapu. Ha már ott volt az a kapu, ki is tárult abban a minutában, s hófehér lovon kilovagolt rajta egy gyönyörűséges szőke leány. A lovat kantárszáron egy ősz öregember vezette, ki csillagokkal díszített sötét palástot viselt.
Dani azonnal felismerte, hogy a hófehér paripa ugyanaz a táltos, kivel az éjszaka volt dolga. A lovon ülő leány pedig erősen hasonlított arra a nőszemélyre, kinek képében Zsarátnok megjelent. A rossz emléktől Daninak összeszorult a szíve. Mikor azonban ennek a leánynak a szemébe tekintett, abból annyi kedvesség sugárzott vissza rá, hogy minden balsejtelme rögtön elpárolgott.
Azt azért Dani megtanulta már, hogy nem árt az óvatosság. Így, miután letérdelt, galambnyelven kurrogva szólította meg a leányt.
- Köszöntelek szerény hajlékomban szépséges tündérhercegnő!
A leány ugyanúgy galambnyelven felelt neki:
- Kelj fel, legény! Semmivel sem vagyok több nálad. Nem kell, hogy előttem megalázkodj!
Dani felegyenesedett, s az a boldog tudat járta át a lelkét, hogy immár csakugyan Bibi hercegnő áll előtte. Ebben nem is tévedett. A tündérkirály legkisebb leánya ült a táltos hátán, s Fondorfő, az agg varázsló kísérte.
A társalgás emberi nyelven folyt tovább, a falu népének nem kis örömére. Fondorfő volt, ki először megszólalt, s azt kérdezte Danitól:
- Mondd csak, legény, mitől van az a fura sebhely a lábadon?
- Zsarátnok mart meg kígyó képében. Szerencse, hogy a méreg, mit belém eresztett, nem küldött engem egyenesen a túlvilágra.
Bibi hercegnő, mikor ezt meghallotta, lehajolt, s odasúgta a varázslónak:
- Látod, Fondorfő, itt a bizonyíték, ő az csakugyan! Beszéli az állatok nyelvét, és nem fog rajta a kígyóméreg!
- Igen, igen – bólogatott az öregember. – De ez még nekem kevés. Néha az emberek között is akad egy-egy fura szerzet.
Akkor Bibi hercegnő Danihoz fordult:
- Bizonyára tudod, Lüke Dani, miért vagyunk itt. Úgy hallottam, becsülettel megőrizted a Holdköves Gyűrűt. Arra kérlek most, add át nekem!
- Átadnám, felséges Bibi hercegnő, de nincs nálam a gyűrű – felelte erre Dani.
A falu népe, ki eddig a lélegzetét is visszafojtva figyelt, egy emberként felhördült. A fiú szépen megvárta, míg mindenki elcsendesedik, akkor fejezte csak be a mondandóját.
- A gyűrű annál van, aki megtalálta, s ő fogja átadni fenségednek.
Ezzel Dani a földre helyezte a kalapját, s abból kiugrott egy szürke kisegér. Szájában cipelte a Holdköves Gyűrűt, éppen úgy, mint előző éjszaka. Szaladt vele a táltoshoz, s annak lába előtt büszkén a földre pottyantotta. Olyan mókás látvány volt, hogy kacagásban tört ki mindenki, aki látta.
- Ez bizony jó kis tréfa volt – mondta Fondorfő, mikor már meg bírt szólalni. – Csakhogy a gyűrűt valakinek fel kell húznia a hercegnő ujjára. Azt hiszem, ezt mégsem várhatjuk el egy parányi kisegértől.
Lüke Dani tett előre néhány óvatos lépést, nem volt biztos benne, hogy a varázsló őrá gondolt.
- Gyerünk, legény, ne kéresd magad! – súgta a táltos a fiú fülébe.
Erre már megemberelte magát Dani. Heves szívdobogással illesztette a gyűrűt Bibi hercegnő odanyújtott kezére. Egész testét forróság öntötte el, mikor a tündérleány puha bőrét megérintette. Lehajtotta szorosan a fejét, nehogy zavarát a hercegnő az arcáról leolvashassa.
Mikor a Holdköves Gyűrű a helyére került, Fondorfő egy degeszre tömött bőrzacskót vett elő a palástja alól, s Dani felé nyújtotta.
- Ebben a zacskóban ezer aranytallér van, Lüke Dani! Ezt kapod tőlünk jutalmul a szolgálataidért. Fogadd, el, becsülettel kiérdemelted!
Dani csak állt, nem nyúlt a zacskó után. Azt mondta végül csendesen:
- Nem kell nekem arany, sem más efféle jutalom.
A falubeliek, bár tudták, hogy Danitól bármi kitelik, ezt már mégsem hagyhatták, s elkezdtek kiabálni.
- Fogadd el, Lüke Dani! – rikoltotta a kovács. – Ha neked nem kell, osszad szét a szegények között!
- Fogadd el, édes fiam! – kontrázott rá a plébános is. – Ha neked nem kell, adományozd az egyház javára!
De Dani csak rázta a fejét, s eltolta magától a zacskót.
- Hát még ez sem elég bizonyíték? – súgta megint Bibi hercegnő Fondorfőnek. – Látod, hogy a szíve igazi tündérszív!
De Fondorfő csak hümmögött, s fennhangon azt kérdezte:
- Akkor mi a kívánságod, legény?
Dani csak erre várt. Maga elé tartotta a szakajtót, s lehúzta róla a kendőt. Mindenki láthatta, hogy a szakajtó közepében ott fekszik a halott Taréjos.
- Tudom, hogy az élet múlandó, s egyszer mindenki számára véget ér – mondta a fiú. – De a barátom életének fonalát az álnok Zsarátnok szelte ketté. Ha létezik varázserő, mely Taréjost az életbe visszahozhatja, akkor nem kérek mást, csak ezt az egyet. Taréjos életét a gyűrűért cserébe!
- Oh, bolondos ifjú! – sóhajtott Fondorfő. – Kétszáz esztendő alatt nem találkoztam egyetlen varázsigével sem, mely a halottat az életbe visszahozná. Kérj valami mást a lehetetlen helyett!
- Hát nincs remény? – jajdult fel Dani, és esdekelve Bibi hercegnőre pillantott.
A tündérlány lehajtotta a fejét, és így felelt:
- Varázslat itt nem segít. Sajnálom, de semmit sem tehetek érted.
Megtörten, remegő kézzel tartotta Dani a koporsóvá vált szakajtót. A tehetetlenség kínzó érzése egy forró könnycseppet gördített ki a szeme sarkából. Az első könnycsepp volt ez, mióta Lüke Dani az eszét tudta. Végigszánkázott a fiú sápadt arcán, s ráhullott Taréjos kihűlt testére.
Dani letette a földre a szakajtót, szemét törölgette, s bocsánatot kért gyengeségéért. Senki nem felelt neki. Bibi hercegnő és Fondorfő is feszülten figyelte a szakajtót. Dani is odapillantott, s elállt a szívverése. Taréjos olyan vidáman tollászkodott a kis fonott kosárkában, mintha épp most ébredt volna fel egy kiadós alvásból.
7. rész: Szidon
Vissza az elejére
